Tegnap este belenéztem A Prizzik becsülete című filmbe, és néhány perc alatt három olyan mondat is elhangzott benne, ami megütötte a fülem. Sajnos nem tudom őket szó szerint idézni, de azért érdekességnek mindenképp jó lesz:

1. Ül a maffiózó öreg a konyhában, és a fia, Charley (akit egyébként Jack Nicholson játszik) épp felszolgálja neki a spagettit. Arról beszélgetnek, hogy a Don miért nem szereti az öreg fiát. Az öreg azt mondja:

2. Charley, mielőtt elmenne Kaliforniába, hogy feleségül vegyen egy nőt, meglátogatja a volt szeretőjét. Amikor belép az ajtón, megjegyzi, hogy mennyire szép a lakás, mert jól harmonizálnak a színek. A nő azt mondja erre:

3. A Don összehívja a fiait, ahol elmondja, hogy az USA 18. legnagyobb bankjában 25% részesedésük van. Kiderül, hogy a bankigazgató csődbe akarja vinni a bankot, hogy meglépjen a pénzzel. Azt mondja erre a Don:

Önmagában persze egyik mondat sem olyan hatalmas bölcsesség, a film pedig nem egy nagy durranás. Mégis feltűnt, hogy a szöveg több volt holmi tölteléknél, azt éreztem, hogy a szereplőknek valóban van világnézete. Ez pedig nem csak a filmvásznon ér meglepetésként, de sajnos a való életben is.